Blog
3 lemaradásunk Asimov víziójához képest
Isaac Asimov rengeteg művében foglalkozik a jövővel . Vízióinak és jóslatainak egy része valóra vált . Több tízezer évet felölelő munkásságában szép számmal akadhat még olyan, ami a jövőben valóra válik.
A következő három dologban viszont most, 2015-ben már le vagyunk maradva Asimov robotos világához képest:
Star Wars ep. VII. ajándéktárgyak a megjelenés előtt
Még nincs december. Szinte elviselhetetlenül messze a mozipremier, de a boltokat már elárasztották a SW 7 ajándéktárgyak.
Természetesen kapható Kylo Ren fénykardja . Van belőle világítós, nagy méretű vagy automatikusan nyíló teleszkópos kivitel. Ha úgy tetszik, vehetünk játék fénykardot szivacsból, hogy veszélytelenül lehessen vele püfölni.
De van néhány érdekesebb is, mint a fénykard!
Predator mindenhol
Az alien mellett a másik ikonikus földönkívüli karakter a predator. Rusnyaságban és harcban is felveszi a versenyt az alienekkel. Szinte örülhetnénk, hogy helyettünk ritkítják a xenomorphokat, ha kedvtelésből nem vadászna emberre is.
Nem csoda, ha a ragadozó is tengernyi helyen jelenik meg a popkultúrában. Lássunk néhány érdekesebb filmet, játékot és mémet a klasszikusokon kívül!
A Star Wars univerzum könyvek sikere töretlen?
Szinte alig van manapság olyan ember a Földön, aki ne ismerné a Star Wars filmeket és könyveket. Ennek egyszerű okai vannak. A filmek, regények és képregények már évtizedek óta jelen vannak az életünkben és folyamatosan elkápráztatják a Star Wars rajongókat és az átlagembereket is.
Star Wars ajándék ötletek – segítünk könyvet választani!
A könyv mindig jó ajándék – viszont Star Wars könyvet nem egyszerű választani, mert több száz van. De ha kicsit is ismered a megajándékozottat, az alábbi szempontok szerint biztos könnyebb dolgod lesz!
Mit kell tudni a midikloriánokról?
A midikloriánok megjelenése az előzménytrilógiában egy erősen vitatott motívum. (Viszont nem az egyetlen ellentmondásos része az I-III. résznek, elég csak Jar Jar Binksre gondolni.)
Mint minden, ami kicsit is fontos a Star Wars univerzumban, ez is kiterjedt háttérrel rendelkezik.
Most összefoglalunk néhány tudnivalót és véleményt velük kapcsolatban.
3 ok, amiért egy zombiapokalipszis kudarcra van ítélve
A horrorfilmek kedvelt témája a zombiapokalipszis . Egyesek szerint, még ha ki is törne egy, a valóságban nem kell tőle tartanunk .
3 okot gyűjtöttünk össze , ami miatt egy zombi invázió kudarcra van ítélve.
Star Wars ep. VII.: spoiler vagy nem, ez itt a kérdés!
Vitathatatlanul az év legjobban várt filmje az új Star Wars epizód.
A sajtó leközöl róla minden apró részletet, és sokan mohón olvassák, pedig egyre kevesebb homályos folt marad a történettel kapcsolatban (spoilereznek).
De mi lesz így a moziélménnyel?
Dűne: embernemesítés felsőfokon
A nagytudású Bene Gesserit rend csak nőkből áll és a Dűne világát uraló császárok (hasonlóan a nemesi házakhoz) előszeretettel kötnek házasságot a rend kivételes szépségű tagjaival.
Nem is sejtik, hogy ez egy több ezer éves projekt része. A Kwisatz Haderach tervet egészen addig sikerül titokban tartani, amíg a célegyenesben ki nem hullik az irányítás a Bene Gesserit kezéből.
Asimov és a Gaia elmélet
A Gaia elmélet röviden összefoglalva egy olyan bolygó méretű élőlény, ami a benne élőkkel együtt képes fenntartani létezését. Ez az ötlet több alkotó fantáziáját is megmozgatta és Asimov munkásságában is legalább két helyen előfordul.
Nézzük meg közelebbről, mi is a Gaia elmélet, és hogyan kapcsolódik az Alapítvány-Birodalom-Robot sorozathoz (anélkül hogy túl sokat spoilereznénk!)?
Alien vs. hydralisk
Talán az egyik legjobban kitalált földönkívüli lény az Alien sorozat xenomorphja. Valószínűleg az ember legsötétebb félelmeiből táplálkozik: rovarszerű, emberi testből kel ki, remekül rejtőzködik, és tökéletes gyilkológép. Méltán ihlette meg annyi ember fantáziáját.
Hatása tetten érhető a StarCraft hydraliskjében is, a hasonlóság tagadhatatlan. De vajon melyik a veszedelmesebb? Az új mindig jobb, vagy kettejük harcában győz a jó öreg alien?
A körözött személy: Obi-Wan Kenobi
Anakin és Obi-Wan nem éppen barátként váltak el a Mustafar bolygón történt párbajuk után. Anakin (illetve akkor már Darth Vader) teste megégett, végtagjai levágva, és ezért főleg Obi-Wan volt a felelős. Érthető, ha Darth Vaderként különös figyelmet szentelt Obi-Wannak, amikor a megmaradt Jedik fekutatására került a sor.
Akár személyes okok vezérelték, akár a Galaktikus Birodalom érdekei, valószínűleg hasonló körözést adtak ki Obi-Wan Kenobi ellen:
3 részlet Han Solo múltjából
Han vagy Greedo? Greedo vagy Han? Ki lőtt először?
Mos Eisley, űrkikötő. Jabba vérdíjat tűz ki Han Solo fejére, és Greedo, a fejvadász talál rá elsőként egy bárban. Fegyvert fog Hanra, és egy boxba kényszeríti. Az asztal egyik oldalán Greedo ül, fegyverét a másik oldalon ülő Hanra szegezi. Han az asztal alatt kicsatolja a fegyverét, majd néhány mondat után lövés dördül. Csak Han távozik élve.
De ki lőtt először? És miért fontos ez?
Mit ért el a StarCraft 17 év alatt?
Leírni is nehéz, de minden idők egyik legjobb játéka olyan régen jelent meg, hogy lassan érettségizhetne. Amit pedig 1998. március 31. óta elért, azt kevés játék mondhatja el magáról!
Mit tud a StarCraft?
A StarCraft az első olyan real time stratégiai (RTS) játék, ahol három gyökeresen különböző oldallal játszhatunk. A kivételes kiegyensúlyozottságnak köszönhetően mindegyik csapattal lehet nyerni, de mindegyik eltérő taktikát követel meg. (Éppen ezért találhat közöttük mindenki szimpatikusat.) A StarCraft előtt főleg grafikában volt különbség a játszható felek között (lásd Dűne II , Red Alert, WarCraft), az ilyen mértékű változatosság korábban ismeretlen volt.
A történetet annyira eltalálták, hogy akár önmagában is helytállna (filmet még nem forgattak belőle, de könyvek már születtek), a küldetések pedig nem ragadnak meg a "jönnek és gonoszak, úgyhogy irtsd ki mindet" szintjén, hanem igazi változatosságot nyújtanak. A jó hangulatot a remek zenei aláfestés koronázta meg.
Meg tud-e védeni a robotoktól Asimov 3 törvénye?
Halálcsillaggal a munkanélküliség ellen!
3 díjnyertes variáció zombikra
A zombik fogalma eredetileg a vudu hiedelemvilágból származik, és olyan halottat jelent, amit egy mágus élesztett fel, hogy szolgáljon.
A mai kultúrában a zombik létezésére általában valamilyen tudományos-fantasztikus magyarázatot adnak. Közös bennük, hogy a halál után is képesek mozogni, a tudatuk néhány alapfunkcióra korlátozódik, és gyakran élő emberek húsára vágynak . Bár nem egyformák (az elég unalmas is lenne), a horrorfilmeknek szinte nélkülözhetetlen elemei.
Most három olyan zombis világot gyűjtöttünk össze, amik már kisebb-nagyobb díjakat is kaptak.
Mit jelent, hogy hogy a Disney "megvette" a Star Wars-t?
Amikor a Walt Disney 2012-ben 4 milliárd dollárért megvette a Lucasfilmet George Lucastól, nem a semmiért fizetett. Ha csak a Star Wars világot nézzük, a birtokába került több, mint 10 ezer karakter, több ezer bolygó, és ezeknek a története több, mint 20 ezer évet ölel fel. Valószínűleg a legrészletesebben kitalált világra tették rá a kezüket, amit az emberi képzelet alkotott.
Most, hogy már lassan 3 év eltelt a felvásárlás óta, kezd tisztulni, milyen változást hozhat ez a Star Wars rajongók számára.
Dune II [retro játék megemlékezés]
A fiatalabbak talán sosem játszottak minden stratégiai játékok egyik ősatyjával, de azoknak, akik emlékeznek a Dune II-re, csak annyit mondok: vigyázat, nosztalgia következik!
Mi a Dune II?
A Dune II az egyik első real time stratégiai játék. (Volt egy "elődje", ami kombinálta a kalandjátékos, katonai és gazdasági stratégiai elemeket, de a nyomába se ért a Dune II-nek.)
1992-ben adták ki, eredetileg floppy lemezen, DOS operációs rendszerre. 320x200-as felbontásban futott, amit a szerencsések már színes monitoron élvezhettek. (Ehhez képest ma a játékokat nem is lehet feltétlenül megkapni fizikai adathordozón, és ilyen alacsony felbontást is legfeljebb mobiltelefonon találunk.) A stratégiai játékok közül elsőként itt lehetett egérrel irányítani az egységeket - igaz, egyszerre csak egyet [lásd a lenti videót].
Óriási sikere volt, aminek köszönhetően 1993-ban megjelent az Amiga és a Sega MegaDrive változat, majd 1998-ban elkészült a Windows-os remake-je: a Dune 2000.




