Ez a honlap a működéshez és a hirdetések testre szabásához cookie-kat használ. Az "OK" gombbal elfogadhatod, a "Beállítások" alatt letilthatod a cookie kezelést. A fogaskerékre kattintva bármikor megváltoztathatod a döntésedet. Adatkezelési nyilatkozat
Termékek Menü

Ez várható 2018-ban (sci-fi, fantasy és amit jobb kerülni)

Kelemen Szabolcs

2017 elég jó év volt a sci-fi és fantasy rajongóknak. De mire számíthatunk 2018-ban?

Sci-fi 2018 és a sci-fi, fantasy

Star Wars

Star Wars terén garantáltan nem fogunk hiányt szenvedni. Még megy a mozikban Az utolsó Jedik, és (elvileg) 2018. május 25.-én érkezik a Han Solo film. Utóbbi remélhetőleg a rendezőcsere ellenére is megugorja majd a Zsivány egyes által magasra rakott lécet. (Utána ismét 1 évet kell várni a következő filmig: 2019 májusában jön majd a kilencedik Csillagok háborúja epizód) Bár pontos címeket még nem tudni, de nagyon valószínű, hogy könyvek terén sem lesz hiány újdonságokból. Az viszont biztos, hogy egy-egy Yodás és Darth Maul-os képregény 2018-ban elején érkezik.

Young adult

A fiatal felnőttekről szóló filmek között elsőként az Útvesztő sorozat harmadik részéből (Halálkúra) készült filmet érdemes említeni. A megjelenés eredeti dátumát el kellett halasztani a főszereplő Dylan O'Brien sérülése miatt, de január végén pont kerül a trilógia végére.

Egy másik, hasonló műfajba tartozó, de kevésbé ismert történet az angolul The darkest minds nevet viselő könyv, és a 2018-ban belőle megjelenő film. Az alaptörténet szerint egy betegség elpusztította a fiatalok nagy részét, az életben maradottakban viszont emberfeletti képességek fejlődtek ki. Mivel veszélyesnek tartják erejüket, országszerte táborokba zárják őket, azonban a főhős, Ruby (akit az Éhezők viadalából ismerős Amandla Stenberg alakít) megszökik. Csatlakozik a hasonló fiatalokból álló lázadókhoz, hogy együtt döntsék meg a felettük zsarnokoskodó hatalmat.

További sci-fi-k

2018-ban kapunk egy Predator filmet, ami időrend szerint a Predator 2 és a 2010-es Predators között játszódik, de még keveset tudni róla. A filmet Shane Black rendezi (ő szerepelt az első Predator filmben), de feltűnik benne a második részben szereplő Gary Busey fia, Jake is.

Úgy néz ki, hogy jövőre végre tényleg láthatjuk Steven Spielberg legújabb sci-fi-jét, ami Ernest Kline: Ready Player One című könyvéből készült. (Mivel a forgalmazó nem akarta, hogy Az utolsó Jedikkel kelljen versenyezni, ezért amikor a Star Wars filmet elhalasztották 2017 decemberére, a RPO megjelenését áttették 2018 márciusára). A látványosságát már többször megénekeltük a hírlevélben, remélhetőleg a forgatókönyvre sem lesz panasz.

Érdekes lesz előtte az angolul szimplán Annihilation-nek keresztelt film is, ami Jeff VanderMeer azonos című könyve alapján készült. Ebben a Natalie Portman által alakított biológusnő egy környezeti katasztrófa helyszínét tárja fel, ahol a furcsaságok egyre csak szaporodnak. A férje is ugyanott tűnt el, és a környezeti katasztrófáról kiderül, hogy nem csak nem fedi a valóságot, hanem a helyszínen valami sokkal nagyobb dolog van...

A Code 8 című film szerint a jövőben az emberek 4% rendelkezik valamilyen különleges képességgel. Ez baromi hasznos a mindennapi munkában, mégis kitaszítottként élnek, és mindennapos konfliktusforrás. A film egyik legérdekesebb része mégsem ez, hanem hogy közösségi finanszírozásból készül, a nagy studiók megkerülésével.

... és ha már jövőben kalandozunk, érdemes megemlíteni a Kutyák szigete című Japánban játszódó mesefilmet is. A történet szerint a kutyák annyira elszaporodtak, hogy egy külön szigetre toloncolják őket - még a főszereplő fiúét is. Ő viszont nem rest ellopni egy repülőgépet, és a szeretett eb keresésére indul. Az angol eredetiben olyan színészek kölcsönözték a hangjukat a szereplőkhöz, mint Edward Norton, Bill Murray, Scarlett Johanson és a korábban mindenki kedvenc kémiatanárát alakító Brian Cranston.

Fantasy

Trónok harca

Trónok harca terén is nagy mozgások várhatóak. Egyrészt, ha szerencsénk van, már 2018-ban láthatjuk sorozat befejező évadát. Másrészt szintén szerencse függvénye, de talán 2018-ban végre kezünkbe vehetjük a Tűz és Jég dala ciklus hatodik könyvét is. Utóbbi nem csak azért érdekes, mert könyvben - főleg ha Trónok harcáról van szó - minden részletesebb, hanem arról is, hogy George R. R. Martin nem készült el a hatodik könyvvel a 6. évad forgatására, ezért könnyen lehet, hogy a történet könyvben gyökeresen más fordulatot vesz!

Remélhetőleg a 2017 őszi/téli ellátási problémák is megoldódnak a könyvek körül, és végre minden érdeklődő olvashatja a korábbi részeket.

Harry Potter

Téved az, aki a Harry Potter sorozatot befejezettnek tekinti. Ha 2018-ban Harryről szóló történetet nem is kapunk, attól még a Potterzum tovább tágul: novemberben újabb adagot kapunk J. K. Rowling varázsvilágából a Legendás lények és megfigyelésük folytatásából, Gindelwald bűnei címmel. Ebben a részben Voldemort helyett Gellert Grindelwald a főgonosz, és tevékenységét több földrészen is űzi - de szerencsére fel fog tűnni a fiatal Dumbledore is, hogy gátat szabjon mesterkedéseinek.

Ennél talán két árnyalattal is érdekesebb az a film, amit Voldemort ifjú éveiről és a gonosz megszületéséről, illetve elburjánzásáról készítettek lelkes rajongók. A minimális költségvetés senkit se tévesszen meg, a trailer elég jó filmet sejtet! A címe Origins of the Heir, és az érkezése már 2018. január 13.-án várható, és ha hinni lehet a híreknek, mozik helyett Youtube-on lesz megtekinthető.

Amit fenntartásokkal kezelünk

Nincs mozi képregényfilmek nélkül. 2018-ban is futószalagon érkeznek majd az újabbnál-újabb, nagyobbnál nagyobb folytatások, de érthető, ha valaki már megcsömörlött tőlük. Nekik azért felüdülést nyújthat a képregényes világ elé görbe tükröt tartó Deadpool 2!

Miközben a maroknyi közösségi finanszírozású és rajongók által készített film érdekes színfoltja a kultúrának, néha elszomorító, hogy mennyire a pénz az úr a filmek világában. Leforgatták ugyanis a kétes értékű Szürke 50 árnyalatának harmadik és remélhetőleg utolsó részét, mivel az előző kettő is bőven nyereséges volt. A címe lehetett volna a Szürke 53 árnyalata, vagy a Nagyon sötét 50 árnyalata, de helyette a Szabadság 50 árnyalata címet kapta. Aki már tűkön ülve várja történet legújabb fordulatait, annak Valentin napig kell várnia rá...

Némileg ódzkodunk a "bölcs" Paolo Coelho: Alkimista című best selleréből készült film megtekintésétől is.

Szerencsére lesz helyettük miből választani!

blog comments powered by Disqus