Ez a honlap a működéshez és a hirdetések testre szabásához cookie-kat használ. Az "OK" gombbal elfogadhatod, a "Beállítások" alatt letilthatod a cookie kezelést. A fogaskerékre kattintva bármikor megváltoztathatod a döntésedet. Adatkezelési nyilatkozat
Termékek Menü

Az utolsó Jedik [Spoileres értékelés]

Kelemen Szabolcs

Megjelent. Valaki imádja, valaki utálja. A két véglet közötti vélemény ritka, mint a fehér holló, pedig most egy ilyen következik. (Rengeteg utalással a cselekményre, szóval ha még nem láttad, ne olvass tovább.)

Bőven vannak benne jó dolgok Star Wars - Az utolsó Jedik

A történet tele van váratlan csavarokkal. Ilyen például Snoke halála, akitől mindenki azt várta, hogy csak a kilencedik rész stáblistája előtt 10 perccel leheli ki a lelkét. (Azt mondjuk elég vicces elképzelni, ahogy Kylo Ren vezeti majd az Első Rendet.) Vagy az, ahogy Holdo admirális megmenti az Ellenállás megmaradt hajóit azzal, hogy felszántja az Első Rend zászlóshajóját.

Luke-nak minden megmozdulása és mondata zseniális, főleg, ahogy időt nyer az Ellenállásnak. Yoda megjelenése, és az, ahogy a Jedi rendről beszélnek érett és bölcs.

BB-8 úgy menti meg a helyzeteket, mint R2D2 fénykorában, de R2D2 is szenzációs, amikor Leia 30 éves hologram üzenetével próbálja manipulálni a mostanra pont Obi-wan korú Luke-ot.

A sikertelen Canto Bight kaszinós szál és a soha meg nem érkező felmentő sereg egyrészről érdekes, mert a filmekben általában csak a sikeres mellékszálakat szokták feldolgozni (ellentétben a való élettel). Csakhogy nem véletlenül nem teszik ezeket tömegével a filmekbe: ugyanis elveszik az időt mástól.

Túl sokat akart

Ha kritizálni akarjuk a filmet, akkor is könnyű fogást találni rajta. Ott vannak pl.: az űrcsaták, vagy az új Erő jelenségek. Ezek viszont apróságok a következőkhöz képest. Ezek mind visszavezethetők arra, hogy túl sok mindent akartak belezsúfolni. Ugyanis ezt a filmet biztos, hogy nem csak a rendező víziója, hanem rengeteg egyéb kompromisszum is alakította.

Üzlet

Tagadhatatlan, hogy egy mozifilm üzleti vállalkozás, ahogy a filmes relikviák is.

Ha a trilógiában Kylo Ren nem hord többé maszkot (mert dühében összetörte), akkor kevesebbet lehet majd eladni belőle. Talán "cserébe" kellett beletenni a porgokat, akiket olyan átlátszó módon hoztak be a köztudatba (amint megjelentek az előzetesben, "véletlenül" már kapni is lehetett plüssben), hogy nagyon sok rajongónál megszólalt a Jar-Jar sziréna. A filmben végül egész ízlésesen jelennek meg. Nem uralják le úgy a vásznat, mint anno Jar-Jar (talán összesen két percig láthatóak), ezért a kezdeti felhördülés nem volt indokolt (ha Jar-Jar csak ennyi szerepet kapott volna, valószínűleg vele is kiegyeznénk). A cukiskodás közepette viszont nehéz hová tenni, ahogy Csubakka porgot grillez.

Véleményformálás

A film több módon is próbálja formálni a nézők véleményét. Ilyen például, amikor a háborúkról és fegyverkereskedelemről esik szó, amikor Rose a szerinte helyes motivációról beszél Finn megmentésekor (ami nem csak váratlan volt, hanem kellemetlen is...), de még egyértelműbb, hogy mennyire akarták hangsúlyozni a nők szerepét (pl.: egy ideig az ellenállás flottáját kizárólag nők vezetik).

Utóbbit csinálhatták ezerszer jobban is. A legtöbb női szereplőről alig tudunk meg többet annál, hogy nők, és melyik oldalon állnak (pl.: Phasma már a második filmben tűnik fel, de két mondatnál többet nem tudnék róla mondani.). Így meg (finoman fogalmazva!) nem áll össze a kép. Egészen más lenne, ha legalább tizedannyira ki lennének dolgozva, mint Leia, főleg azután, hogy tőle sajnos búcsút kell vennünk. Holdo admirális már éppen kezdett valami értékelhetőt nyújtani, aztán vége is lett. Így Rey mellett Rose az, aki viszonylag sokat szerepelt. Szóval mostantól ők a Nők a Star Warsban?

Rengeteg történetszál

Komoly probléma, hogy hiába ez a leghosszabb Star Wars film, mégse jut idő semmire. A rengeteg jó ötlet és fordulat miatt Phasmát és Snoke-ot nem ismerjük meg közelebbről, ezért a haláluk sem jelent kb. semmit (mondjuk jó főgonoszt csinálni nem egyszerű feladat, mert Darth Sidious-szal elég magasra tették a lécet). A Benicio del Toro által játszott hacker (DJ) is keveset szerepel. Anno Lando Calrissian se volt sokkal többet a vásznon, de amikor elárulta Hant és Leiát, az mégis nagyobbat ütött, mert adtak neki egy háttérsztorit.

Valahogy a sok ötlet nem tud összeállni egy jó filmmé, mert nem találták el az arányokat. Talán a rendezői változat, vagy a Star Wars könyvek fogják majd árnyalni a történetet?

Értékelés

A film annyira sűrű, hogy simán lehetett volna belőle két részt is forgatni. (Több Snoke-kal, több DJ-vel, több Holdo-val, több akármivel... kinek-kinek ízlése szerint.) Bár vegyes a kép, és könnyű benne hibát találni, a mozijegy árát biztos megéri. De egy Star Wars filmtől ennél többet várunk. A Zsivány egyes után sokkal jobb érzésekkel távoztam a moziból.

Jobb kérdés, hogy vajon mivel teszik érdekessé a folytatást? Odalett az a két titok, ami a rajongók oldalát legjobban fúrta (megtudtuk, honnan származik Rey, és most, hogy már halott, nem érdekes, ki volt Snoke). Carrie Fisher nélkül nehéz ugyanott folytatni, ahol a VIII. rész lezárult. Ráadásul az Ellenállás összességében mélyebbre került, mint A Birodalom visszavág végén a Lázadók (már csak a Millenium Falcon az övék). Egyetlen szerencséjük, hogy az Első Rend vezére a Kylo Ren lett (akit legfőbb vezérként nem igazán lehet komolyan venni).

Vajon hogyan folytatódik a trilógia? Legyőzi-e egyáltalán az Ellenállás az Első Rendet, vagy az lesz a csavar, hogy kilencedik rész az Első Rend rémuralmának ágyaz meg?

blog comments powered by Disqus